Panoráma
Merklin Anita/Arkaia meséje
Gondolatban bejártam
minden helyet, mely
magához ölel, gyógyít
és szeret.
Álltam koronánk előtt,
s végig pásztáztam rajta
minden lenyomatot, erőt.
Ő pedig mesélt nekem,
mint gondolati rengeteg.
Láttam benne mágikus ötvöst,
Nimródot, mint rég elveszett
világunk ősi urát, s nemes
szívű Attilát, és nála százszor
gyengébb Istvánt, ki megtörte
a hunok sorsát, mióta koronánk ereje
csak szunnyad, s disznók elé már
gyöngyeit sem veti magasztosan.
Bejártam a pilisi erdőt, s láttam
benne kelta magvetőt, és ősi
tündérek nyomát, kik a világ-
váltáskor az emberekbe vetett
bizalmat leszavazták, s alkottak
maguknak külön világi szférát.
Jártam Dobogókőn, s könnyezve
leborultam a Föld előtt, és lehasalva,
fülemet tapasztva, hulló könnyek
mosták szemcsés arcomat, s csak
hallgattam, ahogyan a szunnyadó
szeretet ereje dobban, és idejét
várja, hogy újra szétsugározva,
az égi csatát megvívja.
Onnan átkerültem a napkeleti
piramisokba, és egyszerre láttam
Egyiptom hevében tündöklő Szfinx
ősi arcát, gízai kamrákban szerteágazó
isteni lenyomatának ibolya-és smaragd
színű vibrálását, nagy amplitúdójú hullámzását.
Papnőként vittem szelencékben
az ősi tudás emlékének kék vizét,
hogy mai leképződésemben
szomjamat cseppenként oszlassa szét.
Végül eszmecsere történt,
az öröm és hála szeretetteljes
talapzatán állva, mintegy lélekfrissítés,
kezdeti, teljes emberként, a tejút
közepén, az örök Isten színe elé járulva.
2023. augusztus 9.
